2010. július 6., kedd

Hitel infók...

A hitel manapság mindenki számára lehetőségeket és pénzhez jutást jelent a kezdetekkor. A hitel tulajdonképpen mindenféleképpen megéri a kérelmezőjének, ha azt megfelelő mennyiségben és helyen veszi fel. Természetesen a hitelek bankonként változnak. Így például egy OTP vagy egy Raiffaisen bank más és más hitelszolgálatokkal látja el az ügyfeleit. Manapság a hitel legkeresettebb típusai a személyi hitel és a szabad felhasználású hitel, de ezek mellett a lakáshitel is igen keresett. Hitelt természetesen nem mindenki tud felvenni. Az első és legfontosabb követelmény, hogy a hitelfelvevő 18. életévét betöltse, valamint legyen papíron egy bizonyos keresete, de a fedezet is sokban közrejátszik a hitelfelvételnek. Az egyik ilyen előny kijátszható a szabad felhasználású hiteleknél, hiszen itt fedezetként vehetjük, az ingatlanunkat vagy a házunkat és így nyugodtan vehetünk fel hitelt bármire egy bizonyos összegig a ház, és lakás fedezetében. Természetesen ez egy köztudott dolog, hogy hitel nélkül szinte senki nem tudna elindulni a saját útján, mivel mindenki ebből vesz autót, telket, házat manapság, de ez egyébként a legtöbb országban is így van. A hitelkalkulátorok sokban segítenek minket ebből a szempontból, hiszen ezekkel az egyszerű ám de hasznos internetes eszközökkel könnyedén kiszámolhatjuk, hogy pontosan melyik hitelre mennyit kell majd törlesztenünk havonta. Persze a kamattal mindig számolni kell, ami viszont hiteltípusonként változik.

Természetesen a bankok célja is az, hogy nyereségesek legyenek a hitelezők által. Így például gyakran egy felvett hitelösszegért akár a 1,2 -2x árat kell majd visszafizetnünk, de természetesen ezt egy hosszú idő alatt és nem néhány hónap alatt. A hitelek szempontjából igen figyelemre méltó és közkedvelt a személyi hitel is, mely bármikor gyorsan felvehető és az ügyintézés is gyorsan megoldható. A hitel felvétele elsősorban attól függ, hogy kinek mennyi a jövedelme, mivel a hitelt köztudottan havonta törleszteni kell az embernek és ez a felvett hitel mennyiségétől, összegétől egyenes arányban nő. Hitelt általában nálunk 500 000 és 20 000 000 Ft között lehet felvenni bizonyos törlesztési időre, ami 5 és 40 év között változik rendszerint. Ez persze nem kötött, hogy ki és mennyit fizet vissza a felvett hitelből havonta, de a minimális törlesztési részletet kötelezően törleszteni kell a hitelből havonta, mert különben a hitelező bírságot szabhat ki a hitelt igénylőre, az-az a következő hónap törlesztése sokkal több lehet, ha egy hónap törlesztését például elmulasztottuk. De ost kukkantsunk bele, hogy milyen hitele kínálatok is vannak :Szabad felhasználású hitel. Ezt legtöbbször vállalkozások, cégek fejlesztésére használják fel a vállalkozók.Ingatlanvásárlási hitel. Ez a hiteltípus kifejezetten ingatlanok vételére szolgál, tehát itt meg van kötve az a dolog, hogy a felvett hitelt pontosan mire is költhetjük és ez a hitel nem más mint az ingatlanokra elköltött hitel.A hitelkiváltás. Ez a hitel más rossz hitelek törlesztésére és tartozáscsökkentésére szolgál első sorban. Sokan sajnos rossz hitelösszegeket vesznek fel rossz időben, de ezt a hitelt remekül fel lehet használni ezeknek az orvoslására.

A gyors hitel. A gyors hitel első előnye, hogy ahogyan az a nevében is benne van gyorsan hozzá lehet jutni, akár 1-2 hét alatt is. Itt ugyanis a hitelügyintézés gyorsított körülmények között zajlik. Ez a hitel is egy igen közkedvelt és gyakran felvett hitelfajta.A vállalkozói és céges hitel kifejezetten a cégek, vállalatok tőkebefektetéseinek és bővítéseinek alapjául szolgál. Ezt a vállalkozók és cégvezetők gyakran veszik fel. Ez ahitel tehát a vállalkozások bővítése terén a legelterjedtebb. A gépjárműhitel, ahogyan az a nevében is benne van első sorban a gépjármű vásárlás céljából lett létrehozva. Ez a hitel remekül szolgál az új autót vásárolni kívánók körében. Tehát amikor a bank hitelt nyújt ekkor pénzt ad az ügyfeleknek, melyeknek később vissza kell fizetniük kamattal együtt. A betétek kamata általában alacsonyabb, mint a hitelek kamata így a különbség fedezni tudja a banoknak a költségeit és ezzel lesznek a hitel által ők nyereségesek. A hiteleket tehát törlesztőrészletek vagy lejáratok formájában kell visszafizetni. Szerencsére a kereskedelmi bankok a vállalkozói és hitelügyeket rendszerint elkülönítve kezelik, melyek a hitel felvevőknek kedveznek. A személyi hitelek továbbá lehetnek a személyi hitelek és a szolgáltatásokhoz, vagy áruvásárlásokhoz felvett hitelek alapesetei, amelyek az éven belüli fogóeszköz hitelek is egyben. Ez mellesleg egy beruházási hitel is egyben. A hitel tehát rendkívűl tágas dolog és sok a lehetőség és ne feledjük, hogy a hitelfelvétel nem szégyen, de mindig tudni kell, hogy mikor és mennyi az a hitel, amit ha felveszünk még törleszteni is tudunk.

Hitel gyorsan...

Mindenkit érdekel nyilvánvalóan, hogy mi a leggyorsabb módja egy gyors hitel megszerzésének. Az ember fejében ha a hitel szó merül fel akkor kapásból a gyors hitel az amire gondol és szeretne valójában. Ez szerintem természetes, hogy mindenki a lehető legegyszerűbb és leggyorsabb módon akar hozzájutni egy hitelhez és ezt teszi lehetővé a gyors hitel. A hitelhez jutás sebességét azonban különböző tényezők befolyásolhatják. A gyors hitel legfontosabb tényezője egy jó hitelintézet választása, valamint a megfelelő hitelkonstrukció megválasztása. Ez a legbeváltabb módszere a gyors hitelhez jutásnak. Rengeteg időt venne el a teljes kínálat átböngészése egy gyors hitel keresésekor. Ezt a folyamatot érdemesebb egy brókerre vagy egy szakemberre bíznunk. Egy bank választásánál nagyon fontos, hogy körültekintőek legyünk , mert hosszú időre kötelezzük el magunkat mellette. A gyors hitelek nagyszerű dolgok, mert bárki hozzájuthat igen gyorsan és az ügyintézés is sokkal kevesebb fáradtságot igényel. Amikor egy gyors hitelre van szükségünk, akkor nagyon fontos a jó hitelügyintéző, de honnan is tudhatjuk valójában, hogy milyen szakmailag egy megfelelő ügyintéző? Ez általában bankokként és hitelközpontonként változik így szerencse is kell hozzá. A gyors hitel visszafizetése lehet hosszú és rövid távú is, de a rövid távú hiteleknél természetesen több a havi törlesztő részlet.

A gyors hitel általában, mint a legtöbb hitel nagyjából 1 és 1,5 millió forint összegig biztosít hitelt számunkra. Egy gyors hitel igénylésekor nem kell mindig nagy összegekben gondolkodnunk, de ne is néhány 10000 forintot akarjunk hitelre venni. Sokan voltak már úgy szerintem, hogy gyorsan ki kellett fizetniük egy nyaralást, vagy egy előre megtett szállodafoglalást, de nincsen éppen megfelelő pénzösszeg a háznál. Itt jön szóba a gyors hitel. A gyors hitelek fő feladata ugyan is a lehető legrövidebb idő alatt kiszolgálni az ügyfeleket. Nap mint nap találkozhatunk gyors hitel reklámokkal a tévében és az interneten és sokszor már úgy érezzük. Hogy a csapból is a gyors hitel folyik. Ez nem baj, hiszen gondoljunk csak bele, hogy a reklámok nélkül hol is kezdenénk a kutatást a legjobb gyors hitel után. Ezeknek a reklámoknak a célja az, hogy informálják az embereket, minket és a legjobb lehetőségeket kínálják számunkra.

A Hitelnek rengeteg formája van, személyi hitel, lakás hitel, gyors és rövid lejáratú hitel, de a legközkedveltebb és legismertebb még mindig a gyors hitel maradt. Ezt a neve miatt is természetesnek találjuk, mert senki sem szeret heteket hónapokat várni egy hitel megkapására. A gyors hitel néhány nap, de egy jó bankfiók és ügyintéző segítségével akár órák alatt is hozzá lehet jutni. Ez jól hangzik nem? Én végezetül megköszönném, hogy elolvasta a cikkemet és sok sikert kívánok az önszámára legmegfelelőbb gyors hitel megtalálására.

Adosságrendező hitel...

Az adósságrendező hitel: A hiteleknek többféle típusa van. A hitel lehet pl. szabad felhasználású hitel, vagy lehet akár jelzálogalapú hitel, vagy maga az adósságrendező hitel stb. A bankok feladata rendkívül sokrétű. A betétgyűjtés mellett a bankok másik legfőbb tevékenysége az adósságrendező hitel és egyéb hitelek nyújtása a kérvényező személyek felé. Ha egy adott kereskedelmi bankhoz hitel, pl. adósságrendezési hitel keretében fordulunk, akkor bizonyos papírok kitöltése után a bank az adott ügyfélnek pénzt ad. Ez az összeg különféle lehet, a pár 100 ezer Ft-os összegtől egészen a több millió Ft-os banki kölcsönig. Az ügyfeleknek a bankoktól kapott hiteleket vissza kell fizetniük természetesen, de csak később.

A levélben feltüntetett összeg tehát, már alapba magába foglalja a kamatot és a felszámolási díjat is, éppen ezért ezzel külön nem kell még kalkulálnunk, és utólagos számításokat végeznünk. Az adósságrendezési hitel kérése előtt is szükséges valamilyen fedezet. A bankoknak ugyanis az adott hitelfelvevő ügyféltől biztosítékot kell kérni. Ha az illető nem képes a későbbiekben pl. a kért adósságrendező hitelt visszafizetni, akkor a bank a biztosítékból elégíti ki a magát. Az adósságrendező hitel lehet lakossági és vállalkozói is természetesen. A legtöbb kereskedelmi bank a lakossági adósságrendezési hitel és a vállalkozói adósságrendező hitel között különbséget tesz sok részben, éppen ezért ez a két típusú adósságrendezési hitel elkülönítve van kezelve az adott bankon belül.
A visszafizetés havi törlesztés útján történik. A kamat persze jelen van a visszafizetéskor. Ha adósságrendező hitel mellett döntünk akkor mindenképpen tudakoljuk meg, hogy milyen futamidőre és mekkora kamatra számíthatunk, ugyanis ez a későbbi években nagyon fontos lehet. Az adósságrendező hitel kamata általában kissé magasabb, mint pl. a betétekhez tartozó banki kamatok. Csak úgy, mint a legtöbb hitel esetében, az adósságrendező hitel esetében is van lehetőség olyan módú visszafizetésre, hogy amikor az adott hitel lejár, akkor a bizonyos kamattal megtoldva egyben fizessük vissza a korábban kapott összeget. Az adósságrendezési hitel esetében is, a törlesztendő részletek, a kamat, és az egyéb felszámolási díjakat tartalmazzák. Ezt a törlesztő részlet összeget, amelyet be kell havonta fizetni, számlán kapjuk az adott banktól.



A hitel a vállalkozások esetében általában, beruházási hitel, folyószámlahitel illetve forgóeszköz hitel szokott lenni, míg a személyi hitel az maga az adósságrendező hitel, vagy szolgáltatásokhoz és áruk vásárlásához köthető hitelek. Az adósságrendező hitel kérése előtt tisztázni kell a futamidőt és a kamatokat. A kamat különféle mértékű lehet. Minél hosszabb távra van felvéve a hitel, annál nagyobb lesz az adott törlesztő részletre eső többletösszeg a kamat emelkedése révén. Az adósságrendező hitel csak úgy, mint a más típusú hitelek, lehet rövid, közepes és hosszúlejáratú hitel. A legtöbb adósságrendező hitel Magyarországon a középlejáratú hitel keretébe tartozik, amelynek lejárati ideje pontosan 1-5 év között mozog.

Biztosítás...

A biztosításra mindig is szükség volt és szükség is lesz. A biztosításnak sokféle változata van és a megkötése se mindegy, hogy milyen szerződéskörülmények között megy vége. A biztosítás című cikkemben sok hasznos dolgot tudhatsz most meg a biztosításról. A biztosítás egy olyan dolog, amit néha magunktól és néha kötelezően meg kell kötnünk. A biztosításért pénzt kell fizetnünk az általunk választott biztosítónak. Biztosítást lehet kötni a saját autónkra, ami rendkívül jól jön. Ha van az autóra biztosítás akkor egy adatlan baleset esetén a biztosító megtéríti nekünk a keletkezett károkat. A gépjárművekre természetesen kell kötni kötelező felelősség biztosítást is, mivel abban az esetben, ha mi okozunk kárt vele akkor a másik félnek ki kell fizetnünk a kárát. Az utóbbi biztosítás tehát minden egyes járműre kötelező és az autó típusától függően eltér az összege a biztosításnak. A biztosítás szó kapcsán felmerül a biztosítási díj. Na de mi is ez? A biztosítási díj az ellenértéke a biztosító kockázatviselésének. Ennek a biztosításnak az ősszegét, díját a szerződés rögzíti.

Így például, ha az esedékességtől számított 30 nap eltelte után sem fizetjük meg a biztosítási díjat, akkor a biztosítás megszűnik, a biztosítás szerződése érvénytelenné válik. A biztosítás során a biztosítási esemény az a dolog, amikor olyan jövőbeli dolgokat rögzítenek, amelyek bekövetkezése esetén a biztosítás által a biztosítási szolgáltatás jár. Az egyik eszköze a meghatározásának a kizárás. A biztosítással kapcsolatos biztosítási esemény lehet például (törés, tűz, betörés, rablás, stb...). Ezek mellett van még életbiztosítás és balesetbiztosítás is. Sokan azonban nem tudnak az egyik és sokszor igen fontos biztosítás fajtáról, ami az utasbiztosítás. Ezt a biztosítást akkor kell megkötnünk, ha külföldre megyünk nyaralni például, mert, ha minket kinnt baleset és, akkor a kinti ellátás a töredéke lesz annak, amennyi ott valójában lenne. Egy szóval az utasbiztosításon nem érdemes spórolni, mert nem tudhatjuk, hogy mikor mi történik. A biztosítás során természetesen felmerül sokakban a kérdés, hogy mennyi is a biztosítási összeg?

Ez az összeg a biztosítási szerződésben van rögzítve. Létezik alul és felülbiztosítás is. Egy-egy biztosítás megkötése előtt érdemes biztosítási szaktanácsadó véleményét kikérni, aki egy díj ellenében hasznos tanácsokat nyújt nekünk, hogy kinél és milyen biztosítást érdemes kötnünk. A biztosítást a biztosító nyújjta. A biztosító a biztosítási tevékenység gyakorlására jogosult szervezet. A biztosítás megkötése alapjában véve háromféle biztosító szervezetnél történhet. Van biztosító szövetkezet, biztosító részvénytársaság és biztosító egyesület. Az, hogy ki és mikor és éppen melyik biztosítóval köt biztosítási szerződést valamire, az csak a választásán múlik. A biztosítások célja azonban a biztonság és a biztonságérzet megteremtése. A biztosításokért nekünk kell fizetnünk havonta egy meghatározott összeget, de történjen, baleset, tűz vagy akár rablás a biztosítás mindenképp egy remek dolog, hiszen ebből kapjuk majd vissza a pénzt az adott biztosítótól. Végezetül köszönöm, hogy elolvasta a biztosítás című cikkemet és remélem, hogy sok értékes információt talált benne a biztosításokról és biztosításról.

Biztosító...

A biztosító egy fontos szerv, amelynél biztosításokat köthetünk. A biztosítások típusairól és a biztosítókról most sok hasznos dolgot megtudhatsz. Mi a szerepe a biztosítónak? A biztosító tulajdonképpen egy olyan szervezet, melynél biztosításokat köthetünk. A biztosítónak három fajtája van. Az első a biztosító szövetkezet, majd a biztosító egyesület és a biztosító részvénytársaság. A biztosító célja, hogy bennünket biztosítson. A biztosításokat a biztosítóknál lehet megkötni. A biztosító határozza meg a biztosítási szerződés feltételeit, amelyet, ha akarunk részben picit módosíthatunk. A biztosító különféle biztosításokat kínálhat fel nekünk ügyfeleknek, mint például a lakás biztosítás. A biztosító által kínált biztosítás ezen formája nagyon fontos, ha saját lakásunk van, mert egy esetleges rongálódás vagy tűz esetén a biztosító fizet nekünk a károkért. A biztosítóval továbbá autóra is köthetünk biztosítást. Ezt persze a mienkre kötjük arra az esetre, ha a kocsi egy baleset következtében megrongálódna.

A biztosító ebben az esetben is fizet nekünk a károkért. Természetesen vannak kötelező biztosítások is, melyeket mindenképpen meg kell kötnünk a biztosítóval. Ilyen a kötelező felelősség biztosítás is, amely minden autótulajdonosnak kötelezően meg kell kötni. Ez egy olyan biztosítás azonban, amit a biztosító nem kötelez a megkötésre. Az utasbiztosítás is egy biztosítás fajta. A biztosítóknál lehet ezt megkötni egy-egy utazás vagy nyaralás előtt. Erre az utasbiztosításra csak akkor van szükség, ha a külföldön tartózkodunk, mivel egy baleset következtében így a biztosításnak köszönhetően az ellátási díj a tizede lehet annak, amit az adott országben számolnának fel érte. Ha tehát külföldre tartunk, akkor az első utunk mindig a biztosító legyen, ahol megkötjük az utasbiztosításunkat. Ez nem egy nagy összeg általában 50-100 ezer forint körül mozog, de mindenféleképpen érdemes a biztosítónál elintézni. A biztosító választásánál sok esetben nagyon hasznos és érdemes egy biztosítási szaktanácsadó véleményét kikérni, aki segít nekünk a biztosító megválasztásában és a biztosítások megkötésében és azok ellenőrzésében.

A biztosítási összeg az a díj, amit rendszeresen be kell fizetnünk a biztosítócégeknek. A biztosítók ugyan is ebből a pénzből maradnak fent. Ezen felül a biztosítóval lehet kötni életbiztosítást is, amelynek a kifizetése az adott személy által fizetett halálakor következik be. Nem gondolnánk de például Amerikában több milliós életbiztosításokat is kötnek az emberek. A biztosító lehet a K&H, UNION vagy AEGON, tulajdonképpen a biztosító választása csak rajtunk múlik, hogy éppen melyik biztosító szompatikus nekünk, vagy esetleg melyikkel kapcsolatban vannak már jó tapasztalataink. A biztosító egyesületek mindig éjjel nappalos ügyfélszolgálattal állnak a rendelkezésünkre. A biztosítónál továbbá lehet zöldkártyát intézni, kárt bejelenteni, ami lehet vagyoni vagy felelősség kár és személyi sérülés kár stb. A biztosító tehát az a szerv, ami kényelmessé és biztonságossá teszi a mindennapjaink pénzügyeit. Végezetül köszönöm, hogy elolvasta a biztosító című cikkemet és remélem sok hasznos információval szolgáltam önnek a biztosítókról.